A visszatérő

A visszatérő 2015

7.50

Hugh Glass 1822-ben nyugat felé veszi az irányt, hogy Andrew Henry kapitány szolgálatában szőrmét gyűjtsön. A férfit egy napon megtámadja egy medve, és bár Hugh csodával határos módon túléli az esetet, nagyon súlyos sérüléseket szenved. A terepviszonyok lehetetlenné teszik, hogy elszállítsák, két mecénás pedig sorsára hagyja őt a vadonban. A védtelen férfi azonban mégis felépül, melyet követően bosszút esküszik, és elindul, hogy megtorolja sérelmeit azokon, akik megtagadták tőle a segítséget.

2015

Közelebb

Közelebb 2004

6.80

Aki szerelmes, jól is hazudik. Mindenki másképp, de becsapja szerelmét, élet- vagy házastársát. Az őszinteség csak idegenek között lehetséges. Két férfi és két nő keresi az élet legfontosabb dolgait: szeretetet, bizalmat, őszinteséget. Amit találnak helyette: szerelem, vágy, hazugság és kaland. Mindannyian hazudnak egymásnak, mind olyasmiket ígérnek, amelyről tudják, úgysem fogják betartani. Két házaspár története négy és fél éven át: szent elhatározások, nagy fogadkozások, hazugságok, bevallott és ki nem mondott vágyak története.

2004

Egy boltkóros naplója

Egy boltkóros naplója 2009

6.50

A huszonöt éves Rebecca tipikus nagyvárosi szenvedélybetegségben, vásárlási kényszerben szenved. Valójában nincs gondja semmire, hiszen állása van, és a város előkelő negyedében lakik a barátnőjénél. Amikor a betegsége az anyagi csőd szélére sodorja, Rebecca az unalmasnak tartott munkáját jövedelmezőbbre cseréli, az egyik pénzügyi tanácsadó lapnál helyezkedik el. Az egyszerű, hétköznapi embereknek szóló cikkeivel gyorsan népszerű lesz. A jóképű, ambiciózus munkatársa, Luke figyelmét is felkelti. Kérdés, milyen hatással lesz mindez a lányra. Sophie Kinsella regényei nyomán.

2009

Fogd a nőt és ne ereszd!

Fogd a nőt és ne ereszd! 1991

6.90

A város leggazdagabb üzletemberének a lánya, Josie el akarja hagyni az otthonát. Egy áruház próbafülkéjében elalszik, s amikor felébred, rájön, hogy a biztonsági őrrel be vannak zárva az üzletbe. Az őr, Jim, a város közismerten reménytelen esetnek tartott alakja. Elhatározzák hát, hogy elmennek Los Angelesbe, de először át kell vészelniük az éjszakát. Közben pedig két betörő igyekszik bejutni az áruházba.

1991

A kismenő

A kismenő 2002

5.90

A világon minden ember gazdag akar lenni. Longfellow Deeds (Adam Sandler) kivétel: ő csupán arra vágyik, hogy gyermeteg versikéit üdvözlőlapok hátára nyomtassák. Egyébként szereti a csendes kisvárost, ahol él és a zsúfolt pizzériát, amelyből éldegél. Egy nap Deeds kénytelen elmenni a nagyvárosba, hogy átvegye 40 milliárd dolláros örökségét, melyet soha nem látott, elfeledett nagybácsikája hagyott rá. A pökhendi városlakók persze ki akarják semmizni a vagyonából, vagy el akarják csábítani a vagyonáért, vagy információkat szeretnének kicsalni belőle a vagyonáról. Szerencsére a jövevényt sem ejtették ám a feje lágyára.

2002

Kasza-kő

Kasza-kő 1993

6.00

Milyen ciki meghívni valakit a családi fészekbe, aki nem tud viselkedni! Persze nehéz a szülők kedvére való embert találni. Crawl egy ilyen szülőrémisztő fazon: kócos, topis, kicsit mocskos szótára van és főleg mit akar a lányunktól?! Rebecca meghívja tehát kedvenc évfolyamtársát a családi farmra. A városi fenegyerek azért megszeppen, sok újat tudnak neki mutatni faluhelyen. Miután a rendes családot őrületbe kergeti a mihaszna srác fintoraival és kicsavart észjárásával, megszeretteti magát és ellazítja a rokonokat.

1993

Ezer szó

Ezer szó 2012

6.10

Jack nagyszájú, sokat beszélő férfi. Egy napon kertjében, szinte a semmiből egy fa nő. Előbb-utóbb rájön, hogy minden egyes kimondott szóval lehullik egy levél a fáról. Egy ismerőse szerint a fa önmagát jelképezi, azaz ha az összes levél lehull a fáról, a férfi meghal. Egyetlen dolgot tehet hát, némasági fogadalmat tesz, melynek betartása nem is olyan könnyű a mindennapokban.

2012

Alibi.com 2

Alibi.com 2 2023

6.59

Greg élete az ügynökség bezárása után eléggé nyugodt volt, egészen addig, amíg el nem dönti, hogy megkéri Flo kezét, és be kell mutatnia őt csaló apjának és volt színésznő anyjának. Nincs más választása, mint újra megnyitni az ügynökséget, és álszülőket keresni.

2023

Minden hájjal megkent hazug

Minden hájjal megkent hazug 2002

5.80

Egy 14 éves srác, Jason Shepard megrögzött hazudozó. Ennek ellenére környezete nagyon szereti, hiszen élénk fantáziáját elsősorban hihetetlen történetek elmesélésére, vidám sztorik kiagyalására és írására fordítja. Amikor egyik történetének kéziratát elveszti, még nem sejti, hogy ezzel hamarosan feje tetejére áll az egész élete. A kézirat ugyanis egy hollywoodi filmproducer, Marty Wolf kezébe kerül, és a férfi azonnal nekilát a páratlanul eredeti történet megfilmesítésének. Jason nem hisz a szemének, amikor egy filmelőzetesben felfedezni véli saját elvesztett sztoriját. De nem tétlenkedik sokáig: barátjával, Kaylee-val felkerekedik Hollywoodba, hogy rábírja a tolvaj producert a vallomásra. Azt szeretné kicsikarni Marty-ból, hogy nyilvánosan is elismerje kitől származik a sztori. Jason és Kaylee számára minden eszköz szent, hogy elérjék céljukat!

2002

Vétkek völgye

Vétkek völgye 2013

4.44

A hírhedt író, Bret Easton Ellis és az elismert rendező, Paul Schrader egyesítik erejüket ebben a nyíltan erotikus thrillerben, amely az amerikai fiatalokról: csillogásról és szexről szól. A manipulatív és számító fiatal filmproducer, Christian csak azért készít filmeket, hogy érintetlenül tartsa a vagyonkezelői alapját, míg színésznő barátnője és egyben megunt játékszere, Tara elrejti, hogy szenvedélyes viszonyt folytat egy színésszel a múltjából. Amikor a Christian tudomást szerez Tara hűtlenségéről, a fiatal Los Angeles-i pár egy erőszakos, szexuális töltetű túrába kényszerül az emberi természet sötét oldalára.

2013

Egy cipőben

Egy cipőben 2005

6.17

Maggie nem sok sikert ért el az életben: partikra jár, váltogatja munkahelyeit, egyetlen értékének a férfiakra gyakorolt vonzerejét tartja. Egyébként se pénze, se otthona, barátoknál, rokonoknál száll meg, míg azok rá nem unnak. Testvére, Rose mindenben az ellentéte: egyetemet végzett, menő jogi cégnél dolgozik, és szinte minden idejét a munkája köti le. Emellett folytonosan a testsúlyával küzd, és kellő önbizalom híján a társasági és szerelmi élete is a nullához közelít. Egy veszekedést követően a nővérek felkeresik rég nem látott nagyanyjukat. A találkozás mindannyiuk életében döntő változást hoz.

2005

Wonder boys - Pokoli hétvége

Wonder boys - Pokoli hétvége 2000

6.83

Grady Tripp (Michael Douglas) alkotói válságban lévő író. Éppen harmadik felesége hagyja el, ráadásul megtudja, hogy aktuális szeretője terhes. Egykötetes reménység marad, ha nem fejezi be második könyvét. Kiadója hét éve várja új kéziratát. Irodalmat tanít az egyetemen, szeretője az intézmény kulcsembere, annak férje pedig Grady közvetlen főnöke. A tornyosuló gondok mellé hétvégére várja munkáját könyörögve sürgető menedzserét. Az író egyetlen rajongója és támasza James (Tobey Maguire), a tehetséges egyetemista írópalánta. James is rátesz egy lapáttal a hétvégi kilátásokra: lepuffantja Grady főnökének kutyáját.

2000

Blue Jasmine

Blue Jasmine 2013

6.99

Az elegáns, New York-i társasági hölgy, Jasmine élete darabjaira hullik, a házassága is tönkremegy a vagyonos üzletemberrel, Hallal, ezért beköltözik a testvére, Ginger szerény, San Francisco-i lakásába, amíg összeszedi magát. Jasmine labilis lelkiállapotban érkezik San Franciscóba, a feje zsong az antidepresszánsokra megivott koktéltól. Bár arisztokratikus viselkedését meg tudta őrizni, érzelmileg bizonytalan, és hétköznapi dolgokat sem tud megoldani.

2013

A spanom csaja

A spanom csaja 2008

5.63

Dustin halálosan szerelmes Alexisbe. Az okos, gyönyörű és szexi csajnak azonban nem igazán tetszik kapcsolatuk ilyetén alakulása, rövid úton lapátra teszi a srácot. Az elkeseredett ifjú szakemberhez, azaz a barátjához fordul segítségért. Tank igazi specialista hírében áll: randevúzni viszi az exbarátnőket, majd pokollá téve életüket, szinte rákényszeríti őket, hogy visszameneküljenek egykori kedvesük karjaiba. Alexisszel azonban nem a megszokott módon mennek a dolgok. A lány nem dől be a trükköknek, ráadásul Tank különös bizsergést érez iránta.

2008

Ördögi kör (Afrika kincse)

Ördögi kör (Afrika kincse) 1953

6.16

A kis csapat kalandor most éppen Olaszországban jár. Nem tudják még, mire való az uránium, de a szimatuk azt súgja, hogy sok pénzt lehet vele keresni. Afrikában éppen gazdátlan lelőhelyeket árvereznek. A kompánia azonnal elindul hajóval, repülővel, autóval - mindegy, csak elsőként jussanak hozzá a bányához.

1953

A diszkó végnapjai

A diszkó végnapjai 1998

6.30

Alice és Charlotte szobatársként él Manhattanben a nyolcvanas évek elején. Nappal keményen dolgoznak, de éjszaka minden a szórakozás körül forog. A discóban élnek társasági életet, a zenés szórakozóhelyen keresik a szerelmet. Jelentkezőben nincs hiány, szinte minden ujjukra akad szépreményű titán. Miközben megpróbálnak boldogan élni, szinte észrevétlenül kikopik alóluk a klub. A fiataloknak már nem az a zene kell, és a hatóságok is egyre többet zaklatják a szórakozóhelyet. Amikor a klub bezár, útjaik elválnak, sorsuk eltávolodik egymástól.

1998

Széles Sargasso-tenger

Széles Sargasso-tenger 1993

5.00

A Jane Eyre előzményeit dolgozza fel ez a romantikus dráma, melyben a fiatal és becsvágyó Edward Rochester (Rafe Spall, Prometheus) Jamaicában próbál szerencsét, mivel második fiúgyermekként a családi örökség bátyját illeti. Itt ismerkedik meg Antoinette Cosway-jel (Rebecca Hall, Tökéletes trükk), a bájos, ám titokzatos úri hölggyel, akinek keze mellé tehetős hozomány is jár. Rochester megkéri a lány kezét, ám csak az esküvő után tudja meg, hogy a Cosway-család olyan titkokat őrizget, melyek előbb kapcsolatukat, aztán Antoinette agyát is megfertőzik. A férfi úgy határoz, hogy feleségével együtt visszatér Angliába, hátha a levegőváltozás segít, ám a dolgok még rosszabbra fordulnak: Antoinette őrülete odáig fajul, hogy saját és mások érdekében el sem hagyhatja szobáját.

1993

Papíron jónak tűnt

Papíron jónak tűnt 2021

5.60

A komikusnő életében évekig a munka volt az első, de most találkozik egy férfival, aki okos, vonzó és sikeres… és talán az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

2021

Love Never Lies: Poland

Love Never Lies: Poland 2022

5.30

Six couples test their trust with an eye-scanning lie detector in this reality series where deception costs money, and the truth comes with a prize.

2022

Liar

Liar 2017

6.70

A teacher and a surgeon are rocked by scandalous accusations after they enjoy a seemingly innocent date.

2017

Fake

Fake 2024

7.20

Keddie plays a writer who meets rancher Wenham on a dating app. Thinking he's ideal, she commits to him, only to find he's misrepresented himself. She uncovers his lies.

2024

Johnny vs Amber

Johnny vs Amber 2021

4.18

The tumultuous marriage and subsequent legal battle between Johnny Depp and Amber Heard will have both sides of the story told in Johnny vs Amber.

2021

Lies

Lies 2022

8.50

Marina,a teacher in high school gets a divorce after many years of marriage.She agrees though to go on a date with Andreas,a succesfull doctor and father one of her students.

2022