Az igazi csoda

Az igazi csoda 2017

8.13

August Pullman úgy született, hogy arca különösen eltorzult. A fiúnak meg kell küzdenie azért, hogy új iskolájában mindenki megértse, hogy ő ettől még egy rendes gyerek és hogy a szépség és kinézet maga csupán a felszín és nem ez ami igazán számít.

2017

Fuss

Fuss 2020

7.26

Azt mondják, soha nem menekülhetsz egy anya szeretete elől. De Chloe számára ez inkább fenyegetést jelent. Van valami természetellenes, sőt baljóslatú kapcsolat Chloe és anyja, Diane között. Diane teljes elszigeteltségben nevelte lányát annak születése óta, kontrollálva minden mozdulatát – és vannak olyan titkok, amiket Chloe csak most kezd megérteni.

2020

Testről és lélekről

Testről és lélekről 2017

7.20

Endrének, a vágóhíd visszafogott természetű, lebénult bal kezű gazdasági igazgatójának és Máriának, a nagyon szigorú és autisztikus viselkedésű új minőségellenőrnek minden éjjel közös álma van, havas tájban ismerkedő szarvaspárként. Ezt csak akkor veszik észre, amikor a munkahelyi pszichológusnő hall róla mind a kettőtől és azt hiszi, hogy gúnyt űznek belőle.

2017

Bocsásd meg vétkeinket

Bocsásd meg vétkeinket 2022

6.20

A fogyatékos embereket levadászó és gyilkoló nácik célpontjába került végtaghiányos fiú merész döntésre szánja el magát, miközben az életéért küzd.

2022

Csigalépcső

Csigalépcső 1946

7.05

A kisvárost a 19-20. század fordulóján egy őrült gyilkos tart rettegésben. Olyan nőket öl meg, akik valamely fogyatékosságban szenvednek. Mrs. Warren arra ösztönzi háztartási alkalmazottját, aki gyermekkorában egy sokk következtében beszédkészségét elvesztette, hogy elővigyázatosságból utazzon el. Helen azonban marad, hogy Mrs. Warrennek segítsen két nőtlen fia, Warren professzor és Steve ellátásában. Ezenkívül a fiatal nő szerelmes az orvosba, Dr. Parrybe. Amikor Warrenék nyomorék titkárnőjét halva találják, Helen Stevere kezd gyanakodni. Bezárja a férfit a pincébe, és azt gondolja, hogy a gyilkost fogta el. Röviddel később azonban a professzor személyében fedezi fel az igazi tettest. Éppen amikor az meg akarja ölni Helent, saját anyja agyonlövi. A második sokk feloldja Helen gyerekkori traumáját, és újra tud beszélni.

1946

A félkarú kardforgató

A félkarú kardforgató 1967

6.70

Egy becsületes kardforgató, akinek korábban levágták a karját, visszatér régi mesteréhez, hogy megvédje őt néhány ellenségtől.

1967

Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma

Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma 2020

7.20

Egy nyári táborban fogyatékossággal élő, lelkes tizenévesek egy csoportja olyan mozgalmat indít, amely új utakat nyit meg az esélyegyenlőség eléréséhez.

2020

Tökfej

Tökfej 2002

5.86

Carolyn (Christina Ricci) csinos egyetemista lány, aki életében eddig mindent könnyen elért. Az egyetemi éves lányegyleti versenyre olyan kihívást kell találnia az Alpha Omega Pí egyletnek, amit a rivális csajok nem tudnak felülmúlni. Vezetőjük kitalálja, hogy testi és szellemi fogyatékkal élőket fognak tréningezni az országos paraolimpiára. Carolyn és szobatársa hangosan tiltakoznak az ötlet ellen, ennek ellenére kijelölik számára párját. Pumpkin (Hank Harris) kerekes székhez kötött srác, aki eleinte csak a lány nevét tudja ismételni. Carolyn barátja és szülei nem nézik jó szemmel a szokatlan ötlet megvalósulását, de még Pumpkin anyja sem. A lány egy idő után feszélyezetten kezdi magát érezni az órákon, hiszen minden, amit addig tökéletesnek és állandónak hitt, megkérdőjeleződött a kiszolgáltatottság és a feltétel nélküli szeretet fényében...

2002

Emlékképek

Emlékképek 2016

6.60

A történet a karizmatikus lengyel festőről, Wladyslaw Strzeminskiről szól. A háború után műveit az aktuális társadalmi és politikai helyzet miatt a kommunista elit ellenezta. Kizárták az egyetemről, ahol addig tanított, illetve mindenféle módon meggátolták művészeti tevékenykedését, ennek ellenére ő kitartott saját művészi szabadságának követése mellett.

2016

Nekem és kedvesemnek

Nekem és kedvesemnek 1942

6.40

Judy Garland és Gene Kelly musicalja a kabaré-időkről, melyben egy sor nagyszerű musical számot, illetve ragyogó tánc-jelenetet látható.

1942

The Skin Horse

The Skin Horse 1970

2.00

The Skin Horse is a documentary by and about disabled people and their sex lives. Not their secret longing and private thoughts, although these are part of the film. This is a documentary about sex, sex among the disabled, sex between the disabled and the able.

1970

Unicorn Included

Unicorn Included 2021

1

A man (Jonathan) deals with the newfound responsibilities and problems of being a first-time homeowner, with the "help" of his unexpected roommate: a lazy, sarcastic unicorn (Unicorn) who came with the condo and won't leave.

2021